T : a hosszú élethez és a sima arcbőrhöz vezető Titkok Tárháza. Nem hiszed?
Az Autódoktor Fehér & F. B.T.  t. cégvezetőjét nézd meg élőben, utána hitetlenkedj...






A kis t jel normális esetben az időt jelenti. Egyszerű esetben t = s/v, ahol s az út, v az az állandó sebesség, amivel ezt az utat megtettük.

Most viszont nem erről fog szólni a t, a vezető életének hosszára fogunk erősen koncentrálni, a jármű élettartamára csak kevésbé. 17 évesen lehet már járművet vezetni, 95 vagy 100-200-300 évesen is lehet még, vagy talán mégsem?
Az idő lehet a 4. dimenzió talán, ami végig kíséri az életünket. Születésünk pillanatától ketyeg az óra - amit ugyan az ember alkotott meg ezen idő mérésére -, de AZ IDŐ nem tőlünk függ. Sajnos. Az utolsó pillanat pedig lezárja azt, ami a legfontosabb: a valós életet. Születésünk pillanatát sem egészen magunk döntjük el, az életünk végét jelző utolsó pillanat bekövetkezésének idejét már viszont tudjuk - egy kissé, vagy nagyon is - befolyásolni.

Meddig szeretnél élni? Mi igen sokáig, a 130. születésnap betöltése a cél és természetesen nem mozgásképtelenül vagy betegen. Új kutatások szerint 150 év lehet a maximális életkor a mostanában születettek esetén, de az öregedésért felelős génkutatások minden ma élő ember számára jól jöhetnek... Milliárdosok támogatásával elindult egy olyan projekt, ami a 200-300 éves kor eléréséért kutat... Jelen állás szerint ez persze igen szűk réteg számára válik majd elérhetővé, a szegénység nem ad lehetőséget az őrült összegek kifizetésére.

Az egészség igen-igen nagy kincs, a legnagyobb az életben.

Milyen gyakran szereted látogatni a gyógyintézményeket (kórházakat, rendelőket)? Mi egyáltalán nem szeretjük és mellőzzük is, kivéve a rendszeres fogorvosi ellenőrzéseket. 60 (egyeseknél már jóval korábban) év felett a vérnyomás, a triglicerid és a glükóz értékének - mondjuk komplett laborvizsgálattal együtt - rendszeres mérése már igen fontos! A "jól érzem magamat" érzésnek van valós háttere? Kiegyensúlyozott életvitel van? Mennyi pénz megy el a jó élelmiszereken felül a stabil állapotra? Bedőlsz a kiegészítők terjesztőinek???

Érdekes kérdéskör: megéri-e sokat dolgozni, üzletelni, rengeteg pénzt keresni, vagyont gyűjteni, majd ezt a pénzt és vagyont - ami amúgy elég sem lesz, hogy életben maradj - orvosokra költeni?

Öreg mondás: Csak egészségünk legyen, a többit megvesszük!


A Te kérdéseid az életmóddal kapcsolatban?
    Savas-lúgos szervezet.... Oxigéndús sejtek. Oxigénhiányos állapot.

Finom ennivalók receptjeinek kérése az alábbi listában felsoroltak közül a Kapcsolat menüpontban lehetséges.

Nem igazán van szükség megfelelő életvitel és életforma kialakítása után az élvezeteket is nyújtó táplálékok
mellett sok vitamin étrend kiegészítők "bevitelére".

Ízelítőül pl.:
- hagyományosan füstölt és pácolt sonka vagy tarja ecetes tormával, főtt tojással,
- hagyományosan érlelt, füstölt sonka sütve - enyhén pirítva mindkét oldalon - lila vagy vörös hagymával,

- füstölt tarja, házilag kövesztve,
- magyarborsos kalács,
- lágy tojás: 2 - 2.5 - 3 perces,
- hagyományos kocsonya

- forró hársfa-, jázmin- vagy egyéb gyümölcstea, hársmézzel ízesítve,
- borsmenta tea,
- zöld tea, cukor nélkül,
- csalán tea (kertben szedett alapanyagból),
- citromfű tea: szárított vagy frissen szedett anyagból (pl. saját kertben szedettből),
- menta tea: szárított vagy friss szedésűből,
- forró csoki,
- kakaó tejjel,
- hideg 1.5 % vagy 2.8 % -s UHT vagy friss tejjel készült szamóca vagy málna ital, valódi gyümölcsből,
- ásványvíz, forrásvíz (max. 60-80 mg/l kalcium tartalommal), csak egy-két hétre beiktatva 140-180 mg/l Ca tartalmú is lehet,
- ásványvízzel készített citromos ital,
- ásványvízzel készített meggyes ital,

- almalé kertben szedett vegyszermentes almából, 100 %-os gyümölcs tartalommal

- citrom, eper, málna, meggy fagylalt,
- hideg görög dinnye,

- hideg sárga dinnye,
- sárgabarack, ennek lágy belső magja,
- szőlő (vörös vagy fehér), ezek magja,

- őszibarack,
- fekete szeder,
- áfonya (vörös vagy fekete), tőzegáfonya,
- körte,
- szilva, ringló,
- alma (piros, sárga, zöld), ennek magja,
- nyers sárgarépa,
- gránátalma, ennek magja
- káposzta torzsa

- marhahús leves, - marhahús levesből a főtt hús tormával, - velős csontból a velő piritóssal,
- gulyás leves marhahússal, csipetkével, bográcsban főzve,
- libahús leves (egész libából a bontás utáni maradék húsokból),
- vadkacsa hús leves,
- karfiol leves,
- hideg meggy leves (tejjel, vagy tejszínnel), a meggy akár saját kertből szedettből
- hideg cseresznye leves, szintén saját termésből
- hideg meggy-cseresznye leves (fele-fele) vörösboros alappal,
- vegyes gyümölcs leves hidegen vagy melegen,
- tárkonyos csirkeragu leves,
- tárkonyos pulykaragu leves, medalionból,
- csirkehúsból - mellből - húsleves,

- fokhagyma-krém leves, sajttal, esetleg cipóban,
- paradicsom leves,
- bab leves csipetkével, Jókai bab leves,
- zöldbab leves,
- zsenge zöldborsó leves,
- vegyes zöldség leves,
- frankfurti leves,
- pulykanyak- vagy pulykaszárny leves,
- vegyes halászlé (alap is házilag készítve),
- harcsa halászlé,

- mákos, diós, gesztenyés, szilvalekváros bejgli (tészta házilag gyúrt), diabetikus is,
- lekváros bukta,
- darázsfészek, gazdagon leöntve,
- almás pite, fordított almás süti,
- mákos pite,
- kakaós reszelt túrós kocka,
- zserbó,
- almás, meggyes, túrós, káposztás, tökös-mákos rétes (tészta asztalon nyújtva készül),
- kókusz golyó,
- fánk (szalagos),
- talkedli (cseh fánk), mindkettő valódi 100 %-os baracklekvárral, vaníliás porcukorral,
- palacsinta (lekváros, kakaós, túrós, fahéjas, mézes, csokis),


- diótorta,

- csokitorta,

- pisztácia torta,

- parfétorta,

- gesztenye torta,

- lekvárok (kenyérre, tésztára, kekszre) házilag készítve 100 %-s gyümölcstartalommal:
- hecsedli (csipkebogyó),
- szilva,
- sárgabarack,
- őszibarack,
- meggy,
- vörös vagy fekete áfonya,
- ribizli,
- körte,
- szeder (fekete),

- káposztás tészta (káposztás cvekedli),
- krumplis tészta (grenadírmars) uborkával,
- csicsókás tészta - articsóka a krumpli helyett -,
- túrós tészta tepertővel vagy cukrosan,
- mákos tészta,
- mákos guba,
- diós tészta,
- mákos nudli (házilag gyúrt),
- grízes nudli (angyalbögyörő, pöcsmácsik),
- barát füle (lekváros derelye),
- lekváros bukta,
- túrós batyu,
- szilvás gombóc fahéjas porcukorral,
- baracklekváros gombóc,
- meggyes gombóc,
- túrógombóc,
- grízes tészta baracklekvárral vagy porcukorral,
- baracklekváros - diós tészta,
- baracklekváros nokedli,
- máglyarakás,
- vargabéles,
- smarni (császármorzsa),
- rizskoch,
- madártej,

- füstölt lazacszelet vagy darabolt füstölt lazac (margarinos és tormakrémes, friss petrezselyemmel, citromdarabokkal, zöldpaprikával  szendvics),
- hagyományosan érlelt szalámis szendvics, pl. Herz csemege szalámiból,

- sajtok (az ömlesztett sajtokat leszámítva),
- sült sajt,
- sült füstölt sajt olajban enyhén átsütött hagymával,

- hagymás rostélyos,
- sült marhaszelet (házilag előre érlelt fehérpecsenyéből, hosszú felsálból, hátszínből, bélszínből)
- tatárbifsztek,
- sushi
- vörösboros szaftos marhaszeletek krokettal,
- kis bécsi borjúhúsból, óriási bécsi,
- szarvassült krokettal, áfonyával,
- vaddisznósült krokettal, áfonyával,
- őzsült,
- vörösboros nyúlpörkölt,
- vörösboros szarvaspörkölt,
- vörösboros marhapörkölt,
- sült fűszeres nyúlcomb,
- fokhagymás sült nyúlgerinc,
- tűzdelt pulykasült krumplipürével,
- vadászcsirke,
- vadászpulyka,
- rakott krumpli,
- bográcsgulyás, öhöm,
- paprikás krumpli kolbásszal (bográcsban),
- lecsó (rizses vagy tarhonyás vagy sima),
- cukkinis lecsó,
- rántott gomba tartár mártással, portobello gombából,
- tojásos gomba,
- gombapörkölt,
- tejfölös és fűszeres gomba,
- rántott karfiol,
- milánói makaróni,
- spagetti bolonyai szósszal (házilag készítve),
- pizza, házilag készített 4 cm magas tésztával,
- tormaszósz,
- sárgarépás rizs,
- almás rizs,
- pásztortarhonya (bográcsban),
- tocsni reszelt sonkával és lila hagymával,
- hagymás bab Pannika módra (darált tarka óriásbab, reszelt tocsnival, sonkával),
- paradicsomos káposzta valamilyen fasírttal (lásd lejjebb)
- töltött káposzta (bográcsban),
- rakott káposzta,
- rizses hús,
- harcsapaprikás,
- füstölt marhanyelves kocsonya,

- tenger gyümölcsei,
- kagyló,
- rák, homár, languszta,
- tengeri halak sütve,
- növényi olajos szardínia citrommal,
- tonhal natúr lében citromkarikákkal,
- kaviár: vörös vagy fekete,

- sült fúrt-töltött krumpli káposztásan,
- brassói apró pecsenye tarjából fokhagymásan vagy szaftosan,
- brassói apró pecsenye pulykamedalionból, libazsíron sütve,
- cigánypecsenye,
- fokhagymás-tejfölös rántott csirkemell vagy pulykamell vagy pulykamedalion,
- rántott kacsamáj,
- rántott csirkecomb felső vagy alsó,
- rántott csirkeszárny (nagyobbakból)
- rántott csirkemell filé,
- fűszeres csirkecomb grillezve vagy sütve,
- fűszeres csirkemell filé csíkok grillezve vagy sütve,

- tejfölös, pirított gombás csirkemell falatok fűszeresen, (!)

- libamáj libahájon sütve, lila hagymával,
- sült libacomb, libamell párolt lila káposztával és krumplipürével,
- libatepertő,
- libazsír libahájból kisütve,

- száraz vagy félszáraz vörösbor (bizony számít, hogy melyik vidékről származik),
- barna sör,
- fekete sör,
- búza sör,
- világos sör (kukorica nélküli),
- alkoholmentes sör (ez is csak a kizárólag a német tisztasági törvény szerinti összetevőkből),

- krumplis lángos tejföllel és gerezdes fokhagymával,
- sült hurka - és/vagy kolbász uborkával, mustárral, tormával, ecetes erős paprikával,
- kocsonya,
- egyéb grill húsok,
- grill kolbászok,

- töltött paprika,
- zöldbab főzelék (valódi zöld),
- óriásbab főzelék (tarka száraz),
- zöldborsó főzelék,
- sárgarépa főzelék,
- paradicsomos káposzta,
- somogyi húsos paradicsomos káposzta savanyú káposztával,
- kelkáposzta főzelék,
- sóska főzelék,
- spenót,
- tök főzelék,
- lencse főzelék,
- cukkini főzelék,
- cukkini rántva,
- cukkini Pannika módra,

- pulykamedalion fokhagymásan,
- apróra vágott pulykamedalion vörösboros szaftos zöldséges mártással,
- pulyka fehér apró hús fokhagymásan,
- pulyka fehér apró hús tejszínes zöldséges mártásban,
- marha-pulykahús keverék fasírt,
- kolbászos fasírt,
- cukkinis marhahúsos fasírt,
- cukkinis különleges vagdalthúsos fasírt Pannika módra,

- sült szalonna (pl. kolozsvári) lila hagymával,
- mangalica szalonna őrölt piros paprikával,
- bacon sütve lila hagymával,
- tojásos szalonna (kockára vágva) sütve, lila hagymával,
- csécsi szalonna, hagymával
- császár szalonna, hagymával

- sült csülök,

- sütőtök,

- paradicsom saláta,
- káposzta saláta,
- paprika saláta,
- káposztával töltött paprika,
- uborka saláta (fokhagymás - tejfölös vagy sima ecetes),
- csalamádé,
- kovászos uborka,
- ecetes uborka,
- cékla,
- fejes saláta,
- krumpli saláta,
- savanyú káposzta,
- vegyes zöldség mix (pl.kínai kel, jégsaláta alap),

- fekete retek,
- zöld hagyma,
- fehér jégcsapretek,
- sörretek,
- piros retek,
- csicsóka (articsóka),

- dió, mák,
mandula, pirított napraforgó mag (szotyi), tökmag, kesudió, szerecsendió,
- aszalt szilva,
- aszalt sárgabarack,

- nyers sárgarépa, karalábé,
- enyhén párolt zöldségek (brokkoli, sárgarépa, borsó, zöldbab, karfiol, kukorica, fehérrépa)



Forrás: Napi Online/Partnereink hírei/inforadio.hu 2008.04.16.:
Milliók szednek naponta vitamint abban a reményben, hogy egészségesebbek lesznek tőle. Pedig lehet, hogy ezzel éppen ellenkező hatást érnek el, és korai halált halnak - figyelmeztetnek dán kutatók.

A Koppenhágai Egyetem kutatói alapos munkát végeztek: áttanulmányoztak 67 vizsgálatot, amely ebben a témában 230 ezer egészséges ember bevonásával készült, és arra az eredményre jutottak, hogy nincs "meggyőző bizonyíték" arra, hogy az antioxidánsok segítenek meghosszabbítani az életet. Viszont vannak közöttük olyanok, amelyek "növelik a halálozást".

Figyelmeztetésük szerint azok az egészséges emberek, akik antioxidánsokat, például A- és E-vitamint szednek, hogy megakadályozzák a rák kialakulását, ezzel megzavarják szervezetük védelmi rendszerét, így akár 16 százalékkal is növelik annak a veszélyét, hogy idejekorán halnak meg.

Bár vitamint rengetegen szednek - csak Nagy-Britanniában 330 millió fontos (103,3 milliárd forintos) ez a piac - kevés kutatást végeztek e divat hosszú távú egészségügyi hatásairól.

Éppen ezért a brit egészségügyi minisztérium azonban már a dán jelentés közzététele előtt figyelmeztetett: egészségesebb, ha kiegyensúlyozott étrend eredményeként juttatják be az emberek a szervezetükbe a szükséges vitamin-mennyiséget. Azt is tanácsolták, hogy lehetőleg senki ne szedjen nagy adagban ilyen táplálék-kiegészítőket.

A dán tudósok azonban hangsúlyozzák, hogy kizárólag a mesterséges kiegészítők lehetnek veszélyesek, azok a vitaminok nem, amelyek természetes formában megtalálhatóak a zöldségekben és gyümölcsökben.

Kutatásuk szerint az A-vitamin szedése 16, a béta karotiné 7, az E-vitaminé 4 százalékkal növeli az idő előtti halál veszélyét az egészséges embereknél. Bár a C-vitaminnak nincs jelentős káros hatása, arra sincs bizonyíték, hogy segítene a betegségek megelőzésében - holott ezt rendszeresen szedi rengeteg ember, hogy elkerülje a megfázást és az influenzát.

Az emberi szervezet egyensúlyának a megteremtéséhez a rendszeres mozgás nagyon szükséges, idősebb korban is!
A megfelelő táplálkozás mellett az évszaknak megfelelő sportok űzése is a hosszú élethez vezető út egyik pici apró köve.

Igen fontos pici apró köve.
A belélegzett levegő minősége és tisztasága a másik pici apró kő.
A szervezet immunrendszere a betegségek megelőzését segíti, feleslegesen ne rongáld!

Nyugalom, sok alvás. Ez is nagyon fontos kőkocka a hosszú úton.
A gének csak kb. 30 %-ban felelősek a hosszú életért! Újabb kutatások szerint az "ugráló gének" viszont nagyban felelősek az élet megrövidítésében!


Új hobbi terjed a világ leggazdagabb és legfelsőbb rétegében élők között: ők már akár a 300 éves kort is szeretnék megérni...


>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>> 

Tartalom szolgáltató: autodoktor eu


Mostani akció << Speciális termékek. 1993-tól az Autódoktor Fehér & F. B.T. a gyors segítség! Nem akciós: 1. Know-how átvételi lehetőség jármű fenntartók és szervizek részére. Gyorsuló - mára már viharos - tempóban cserélődnek a belső égésű erőforrásokkal hajtott gépjárművek. Ebben a gyorsan változó helyzetben tudunk segíteni a talpon maradáshoz. A know-how partner a védjegyoltalom alatt álló bejegyzett védjegyünk használatára is jogosulttá válik, tov...


Tovább a teljes hírhez »

Közlekedsz?  '93-tól az Autodoktor Fehér&F. B.T. a balesetmentes haza- és célhoz érésért a legjobb segítség!  Felkelő Szuperhold   A járműveket vezető emberek magatartására és a vezetés közbeni viselkedésére ható rengeteg tényező közül az egyik az IDŐJÁRÁS (hideg-meleg frontok, szél, légnyomás változás, eső,vihar, egyéb anomália)  és az ehhez igen szorosan kapcsolódó HOLDFÁZIS: Újhold: 03.10. - vasárnap - 06:40 és 19:24 között volt. Tel...


Tovább a teljes hírhez »

AKTUÁLIS dolgokban is az Autódoktor Fehér & F. B.T. a biztos, gyors és pontos segítség már 1993 óta!   Húsvét közeledik. Nagyhét. NAGYPÉNTEK. 2024-ben Nagyszombat 03.30., Húsvét 03.31. Húsvéthétfő 04.01. A Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe! - - 2024.02.23.: Igen veszélyes és erős geomágneses hatás éri a Földet a következő órákban és napokban a Nap agresszív napfolttevékenysége miatt. Elérte ... - - 2024.02.21.: A folyékony üzemanyagok ára miatt e...


Tovább a teljes hírhez »

Verseny és szellem, vezetési szemlélet. Kanyartechnika, jármű csúszáshatár, vészfékezés: itt végképp az Autodoktor Fehér & F. B.T. a segítség már 1993 óta! 1. Hungaroring, F1 pálya Autós, motoros nyílt nap: a 2012. évtől a Hungaroring Sport Zrt. szervezésében kerül sor az ilyen rendezvényekre. Sok járművezető mondja: azért nem jön ki a versenypályára, mert nincs elég gyors autója hozzá. Nem gyors autó kell, hanem megbízható, a Hungaroringen az F1 pályán első ...


Tovább a teljes hírhez »

Piactér  (járművek, alkatrészek, gumik, egyéb): 1993 óta itt aztán pláne az Autódoktor Fehér & F. B.T. a precíz segítség! Know-how, új és professzionális autós termékek, alkatrészek: a Speciális termékek alatt. Új járművek: csak rendelésre. Segítünk a választásban is, mert ez mostanában már igen fontos kérdés. Használt járművek: Elkelt. Elkelt. - - - - - - Használt autós tartozékok: Autódoktor garancia, felszereléssel is.1. 2 db 175/65/14 T Uniroyal M-S...


Tovább a teljes hírhez »

A hazai járművek rendszámtábláin látható jelzések és a szmogriadó. Az Autodoktor Fehér & F. B.T. segítsége is jól jön már 1993 óta! 2022.06.01-től megjelentek az új tartalmú hazai rendszámok az új járműveken: EU kék logó H jellel -2 betű - magyar címer - 2 betű - három szám.  Ezek mellett csoportok szerinti rendszámok is lesznek (NAV, rendőrség, mentők, tűzoltók, taxik), ezek két betűvel kezdődnek. 2023. februárban az új mentőautókon jelentek meg az MA k...


Tovább a teljes hírhez »

Pandémia Sok mindenben az Autódoktor Fehér & F. B.T. a biztos segítség!  VILÁGJÁRVÁNY! KORONAVÍRUS! Amennyiben valaki idősebb 65 évesnél, vagy fiatalabb ugyan, de valamilyen krónikus betegsége van, vagy az immunrendszere gyenge, vagy semmi baja sincs, na akkor NEM SZABAD se MOST, se később MEGFERTŐZŐDNI!! TILOS e vírust tömegesen (nagy sűrűségben) belélegezni. Fertőzött kézzel a szemhez, orrhoz, szájhoz nyúlni egyet jelent a vírus alaptulajdonságához való igazodáss...


Tovább a teljes hírhez »

Korábbi aktualitások (2004 a kezdő dátum). Már régtől is - 1993 óta - az Autodoktor Fehér & F. B.T. a segítség! - - - Amikor nagy köd van... - - Köd, autózás: Ködlámpa (fehér fényű, előre világít): nem minden járművön található meg, de amelyiken és alul van, továbbá jól beállított, csak ekkor ér valamit.  Sötétben lehet csak a használatakor jobban előbbre látni vele, nappal a mi látásunkon nem segít, a láthatóságunkon viszont igen. Nagy ködben és fő...


Tovább a teljes hírhez »